Vállalkozz Határok Nélkül - nyíregyházi látogatás

Az iskolánk a 2018/19-es tanévben is részt vesz a Határtalanul! programban. Mi, a 10.B osztály a „Vállalkozz Határok Nélkül” című projekttel nyertünk támogatást. Partneriskolánk, a csíkszeredai Joannes Kajoni Szakközépiskola 10. évfolyamos diákjai utaztak hozzánk október második hetében.

Még bele sem merültünk igazán a tanulásba, mikor október 8-án, hétfőn, vendégeink megérkeztek Nyíregyházára. A hosszú utazás után a szállás elfoglalásával, és pihenéssel töltötték főként az idejüket, így az első találkozásra csak a következő napon került sor. A reggelt a Jósa András Múzeumban kezdtük, ahol a „Munkácsy 50” kiállítással ismerkedhettünk meg egy múzeumpedagógiai óra keretében, majd az iskolánk felé vettük az irányt. A kezdeti félénkség a prezentációk és közös szakmai program alatt hamar feloldódott, a délutáni városnézésen pedig már barátságosan köszöntöttük egymást. Késő délután búcsúztunk csak el tőlük, de az estét mindannyian inkább pihenéssel töltöttük, hiszen másnap a csoportjukkal budapesti kirándulásra indultunk.

A fővárost több perspektívából is megtekinthettük. Míg a Budai várból a pesti Duna-partot, addig a Hősök téri és Szent István bazilikai látogatásunk során a gyönyörű látványosságok mellett a város pezsgő életét is láthattuk. Mindenki kedvence ezek ellenére is az esti sétahajókázás volt a Duna vizén, a kivilágított, fénytengerben úszó Budapest pedig számunkra is felejthetetlen, különleges emlék marad. Természetesen a nézelődés mellett a történelmi múltját is megismerhettük minden állomásunknak, s ezzel még érdekesebbé vált a kirándulásunk. A csütörtöki napot a Lego gyárlátogatása és az állatkert bejárása tette izgalmassá, majd az estét közösen eltöltve, búcsúzkodással zártuk.

Pénteken ismét korán útnak indultak, ekkor azonban már haza, Székelyföldre vették az irányt, és izgatottan várjuk, hogy májusban mi is meglátogathassuk őket.

Pallai Zsófia 10. B

Határtalan élmények

Erdélyiek fogadása

2018. október elseje és ötödike között a Nyíregyházi Szakképzési Centrum Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiumának 11. B osztályos tanulói fogadták a Határtalanul program keretében a Nyíregyházára érkező csíkdánfalvai (Erdély) diákokat.

 Első nap este az érkezésükkor a programban résztvevő tanárok fogadták őket a szállásukon. Második napon ellátogattak iskolánkba, ahol rövid bemutatók keretein belül megismerhették az iskola-, szakmatörténetét, majd bemutatkozott osztályunk is. Csekély ajándékkal kedveskedtünk nekik. A megismerkedés után kisebb csoportokban körbe jártuk az iskolát és kiállításait. Délután az OTP Fáy András programján vehettek részt, ami egy rövid bemutató volt az ott folyó interaktív oktatásról. Ezt követően egy rövid városnézés következett, ahol a város történelmét és a híresebb emlékműveket ismerhették meg. Mindenki új ismeretekre tett szert. Este a szabadprogram során, a rossz idő ellenére is jól szórakoztunk. Már ekkor új barátságok köttettek.

A hét közepén a fővárosba látogattunk el. A Budai Várral vette kezdetét kirándulásunk, melyet a Mátyás templom és a Halászbástya követett. Természetesen a Hősök tere sem maradhatott ki. A kirándulás során nagyon összehangolódtunk. A napot a visszaút előtt egy esti hajókirándulással zártuk.

Csütörtök délelőtt a LEGO helyi gyárába látogathattak el, ahol megismerkedtek a gyártási folyamatokkal, délután pedig a vendéglátó osztály nagy része is csatlakozott hozzájuk a Nyíregyházi Állatpark látogatásában. A rövid idő ellenére sok mindent sikerült megtekinteni, majd a városközpontban szabadprogram volt. Este még mielőtt visszamentek a szállásra elbúcsúztak és megköszönték a vendéglátást.
Pénteken kora reggel indultak haza.

Mindkét osztály nagyon élvezte a programokat, habár kevés időt tölthettünk együtt. Nagyon várjuk, hogy áprilisban újra találkozzunk, immár az ő településükön. Ez a program felejthetetlen élményeket nyújtott nekünk.

Róka Bettina és Varga Imola, 11. B osztályos tanulók

 

  

Erdélyiek fogadása

 

Erdélyiek fogadása

 

Erdélyiek fogadása

 

Értem a pénzem - a Határtalanul pályázat eredményei

Értem a pénzem

A projekt megvalósítása során különböző ismeretanyagokat sikerült elsajátítania iskolánk és a csíkszeredai iskola tanulóinknak. Az alábbi felsorolásban az elkészült termékekből mutatunk be néhányat.

A 2. utazás során elkészült termékek:
- A csíkszeredai iskola megismerése
- Vándorkiállítás:’Magyarország és Románia pénze’
- Online játék a Pénz7 rendezvénysorozat keretében
- Totó: pénz, megtakarítás, befektetés témakörben
- Feladatbank létrehozása
- Google kérdőív készítése 
- Video az eseményekről, élményekről

A pénz fontosabb jellemzői (PDF)
Megtakarítás és befektetés (PDF)