Nyíregyházi SzC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma

„Vállalkozz Határok Nélkül” - nyíregyházi látogatás

Az iskolánk a 2018/19-es tanévben is részt vesz a Határtalanul! programban. Mi, a 10.B osztály a „Vállalkozz Határok Nélkül” című projekttel nyertünk támogatást. Partneriskolánk, a csíkszeredai Johannes Kajoni Szakközépiskola 10. évfolyamos diákjai utaztak hozzánk október második hetében.

Még bele sem merültünk igazán a tanulásba, mikor október 8-án, hétfőn, vendégeink megérkeztek Nyíregyházára. A hosszú utazás után a szállás elfoglalásával, és pihenéssel töltötték főként az idejüket, így az első találkozásra csak a következő napon került sor. A reggelt a Jósa András Múzeumban kezdtük, ahol a „Munkácsy 50” kiállítással ismerkedhettünk meg egy múzeumpedagógiai óra keretében, majd az iskolánk felé vettük az irányt. A kezdeti félénkség a prezentációk és közös szakmai program alatt hamar feloldódott, a délutáni városnézésen pedig már barátságosan köszöntöttük egymást. Késő délután búcsúztunk csak el tőlük, de az estét mindannyian inkább pihenéssel töltöttük, hiszen másnap a csoportjukkal budapesti kirándulásra indultunk.

A fővárost több perspektívából is megtekinthettük. Míg a Budai várból a pesti Duna-partot, addig a Hősök téri és Szent István bazilikai látogatásunk során a gyönyörű látványosságok mellett a város pezsgő életét is láthattuk. Mindenki kedvence ezek ellenére is az esti sétahajókázás volt a Duna vizén, a kivilágított, fénytengerben úszó Budapest pedig számunkra is felejthetetlen, különleges emlék marad. Természetesen a nézelődés mellett a történelmi múltját is megismerhettük minden állomásunknak, s ezzel még érdekesebbé vált a kirándulásunk. A csütörtöki napot a Lego gyárlátogatása és az állatkert bejárása tette izgalmassá, majd az estét közösen eltöltve, búcsúzkodással zártuk.

Pénteken ismét korán útnak indultak, ekkor azonban már haza, Székelyföldre vették az irányt, és izgatottan várjuk, hogy májusban mi is meglátogathassuk őket.

Pallai Zsófia 10. B


Telefonszámunk:
(70) 1995 667


Adója 1%-át ajánlja fel iskolánk alapítványának:
Széchenyi 75 Alapítvány, Nyíregyháza
19210094-1-15

Aktuális osztályórarendek 2017/18-as tanév

9.NY 9.B 9.C 9.D
10.A 10.B 10.C 10.D 10.E
11.A 11.B 11.C 11.D
12.A 12.B 12.C 11.D
1/13.A 1/13.B 2/14.A 2/14.B
5/13.A 5/13.B