Nyíregyházi SzC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma

Március 15-ét ünnepeltük a SZIKSZI-ben

Az a megtiszteltetés ért minket, hogy az iskolaközösség előtt osztályunk emlékezhetett meg ünnepi műsor keretében az 1848-as Forradalom évfordulójáról a Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziumában.

Természetesen elfogadtuk a kihívást, mindenki lelkesen várta az előkészületeket. Osztályfőnökünk, Szabóné Révész Judit már hetetekkel ezelőtt összeállította a műsort, kiosztotta szerepeket és a szövegeket. Ezek megtanulására elegendő időt kaptunk. A nevezetes dátum előtt egy hónappal elkezdtük a műsorra való felkészülést. Ez a feladat felpezsdítette az osztály életét, izgulva vártuk az előadás időpontját. A próbák nagyon jó hangulatban teltek, azonban tudtuk, hogy az előadás napján komolynak kell lennünk. Teltek a hetek, hónapok és a főpróba már a nyakunkon volt. Itt még voltak kisebb nagyobb bizonytalanságok, de bíztunk abban, hogy jól fog sikerülni. Elérkezett a várva várt nap, feszengve léptünk be az iskola ajtaján. Mindenki ünnepi öltözékben, kokárdával a mellkasán várta az osztályunk produkcióját. A szívünk a torkunkban dobogott, párt perc volt hátra a kezdésig. A megszokottól eltérő módon a Himnusz nem a hangszórókon szólalt meg, hanem hegedű kíséretében osztálytársunk előadásában. A hegedű hangja felbuzdította a tömeget és mindenki teljes szívből kezdte énekelni Magyarország Himnuszát.

A fellépésünk nagyon jól sikeredett, ezt abból feltétételezzük, hogy az első sorban ülő pedagógusok közül néhányan meg is könnyezték. Mindez nem jöhetett volna létre egy ilyen céltudatos osztályfőnök, illetve a pedagógusok megértése nélkül. Osztályfőnökünk büszkén fogadta a gratulációkat. Az ünnepség után közösen megkoszorúztuk iskolánk névadójának szobrát.

marc15 szikszi 02 marc15 szikszi 02 marc15 szikszi 02 marc15 szikszi 02

Csépke Beáta és Filep Fanni 10. A osztályos tanulók

Felhívás egykori diákjaink számára!

ONLINE ADATLAP


Telefonszámunk:
(70) 1995 667


Adója 1%-át ajánlja fel iskolánk alapítványának:
Széchenyi 75 Alapítvány, Nyíregyháza
19210094-1-15

Aktuális osztályórarendek 2017/18-as tanév

9.NY 9.B 9.C 9.D
10.A 10.B 10.C 10.D 10.E
11.A 11.B 11.C 11.D
12.A 12.B 12.C 11.D
1/13.A 1/13.B 2/14.A 2/14.B
5/13.A 5/13.B