Nyíregyházi SzC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma

Újabb siker az országos versenyek sorában

OSZTV kép2018. április 9-12. között Siófokon került megrendezésre a Pénzügyi-számviteli ügyintézők Országos Szakmai Tanulmányi verseny döntője.
A Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma diákja közül hárman jutottak be az elődöntőn elért eredményük alapján a döntőbe: Bodnár Beatrix, Bagdi Gergő, Karpacsev-Iliev Márk.

Április 9-én délután a versenyzők az elkészített esettanulmányuk bemutatásával kezdték meg a versenyzést. Ezt követően a szervezők kisvonatos városnézést szerveztek a versenyzők és a felkészítő tanárok részére, ahol megismerhették Siófok nevezetességeit és megcsodálhatták a Balatont.
Április 10-én reggel a Pénzügyi feladatok központi írásbeli versenyfeladat megírására került sor, majd délután sétahajókázáson vettek részt a Balatonon.
Április 11-én reggel a Könyvvezetés és beszámoló készítés központi írásbeli versenyfeladat következett. Ezt követően sor került az Adózási feladatok szóbeli versenyfeladat teljesítésére. Ezen az estén egy ünnepélyes gálavacsorán vehettek részt a versenyzők, ezzel lezárva a versenyt.
Április 12-én délelőtt a versenyzők megtekinthették a versenydolgozataikat, majd a záró ünnepség következett. Az ünnepségen elhangoztak a versenyzők által az elődöntőn és a döntőn megszerzett vizsgamentességek.
Az elődöntőn elért eredmények alapján megszerzett vizsgafeladat mentességek:
Reskó Andrea 2/14A Számítógépes könyvelés és analitika készítése központi gyakorlati és Elektronikus bevallás központi gyakorlati vizsgafeladat
Tóth Nikoletta 2/14A Számítógépes könyvelés és analitika készítése központ gyakorlati és Elektronikus bevallás központi gyakorlati vizsgafeladat
Gyureskó Nikoletta 5/13A Számítógépes könyvelés és analitika készítése központi gyakorlati vizsgafeladat

A döntőn elért eredmények alapján megszerzett vizsgafeladat mentességek:
Bodnár Beatrix 5/13A Számítógépes könyvelés és analitika készítése központi gyakorlati, Esettanulmány bemutatása projektismeretek mérésével gyakorlati, Pénzügyi feladatok központi írásbeli, Könyvvezetés és beszámoló készítés központi írásbeli, valamint Adózási feladatok szóbeli vizsgafeladatok (teljes szakmai vizsga mentesség).
Bagdi Gergő 5/13A Számítógépes könyvelés és analitika készítése központi gyakorlati, Esettanulmány bemutatása projektismeretek mérésével gyakorlati, Adózási feladatok szóbeli vizsgafeladatok.
Karpacsev-Iliev Márk 5/13A Számítógépes könyvelés és analitika készítése központi gyakorlati, Esettanulmány bemutatása projektismeretek mérésével gyakorlati, Adózási feladatok szóbeli vizsgafeladatok.

2018. április 27-én Budapesten a Nemzetgazdasági Minisztériumban került sor az ünnepélyes eredményhirdetésre. Itt hangzott el a hivatalos végeredmény.

2. helyen végzett Bodnár Beatrix 5/13A

9. helyen végzett Bagdi Gergő 5/13A

13. helyen végzett Karpacsev-Iliev Márk 5/13A

Gratulálunk a versenyen elért kiváló eredményekhez!

Felkészítő tanáraik votlak: Lévai Csilla Katalin, Huriné Verdes Tímea, Kovács Beáta, Lázár Istvánné, Kócsákné Nagy Krisztina

Felhívás egykori diákjaink számára!

ONLINE ADATLAP


Telefonszámunk:
(70) 1995 667


Adója 1%-át ajánlja fel iskolánk alapítványának:
Széchenyi 75 Alapítvány, Nyíregyháza
19210094-1-15

Aktuális osztályórarendek 2017/18-as tanév

9.NY 9.B 9.C 9.D
10.A 10.B 10.C 10.D 10.E
11.A 11.B 11.C 11.D
12.A 12.B 12.C 11.D
1/13.A 1/13.B 2/14.A 2/14.B
5/13.A 5/13.B