Nyíregyházi SzC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma

100 éves a „Széchenyi”

Idén a Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiumában a megszokottól eltérően zajlott a március 15-ei ünnepség.szikszi100 0006

 

Iskolánk 100. évfordulójának alkalmából immár harmadik alkalommal került megrendezésre a Széchenyi, szeretlek! vetélkedő. Az osztályok piros és kék színekben vetélkedtek egymással. Két diáktársammal kék színekben képviselhettük saját évfolyamainkat és csapatunkat. Az aulában zajló játékos feladatokat is tartalmazó vetélkedőn megemlékeztünk iskolánk 100 éves történetéről, Széchenyiről és március 15-e eseményeiről. Kilenc másik helyszínen sport és tantárgyi versenyekre került sor a „pirosak” és „kékek” között,ahol szintén pontokat lehetett szerezni. Előzetes feladatként öt tárgyról kellett képet készíteni, amelyet egy időkapszulában helyeznénk el a jövő nemzedék számára. Egy három perces kisfilmben kellett bemutatni egy diák-tanár jelenetet 1918-ban és 2018-ban.

A hagyományokhoz hűen a szoros versenyben, a kék csapat kerekedett felül. Véleményem szerint jól sikerült a nap, a versenyzők és a közönség is jól érezte magát.

Sike Panna 10.E

szikszi100 0001

szikszi100 0001

szikszi100 0001

szikszi100 0001

szikszi100 0001

 

szikszi100 0001

szikszi100 0001

szikszi100 0001

szikszi100 0001

Felhívás egykori diákjaink számára!

ONLINE ADATLAP


Telefonszámunk:
(70) 1995 667


Adója 1%-át ajánlja fel iskolánk alapítványának:
Széchenyi 75 Alapítvány, Nyíregyháza
19210094-1-15

Aktuális osztályórarendek 2017/18-as tanév

9.NY 9.B 9.C 9.D
10.A 10.B 10.C 10.D 10.E
11.A 11.B 11.C 11.D
12.A 12.B 12.C 11.D
1/13.A 1/13.B 2/14.A 2/14.B
5/13.A 5/13.B