Projektek
ERASMUS+ KA1 projektek
Széchenyis oktatók továbbképzése és diákok külföldi szakmai gyakorlata az ERASMUS+ program keretében Július elején a Nyíregyházi SZC Széchenyi István Technikum és Kollégium 8 oktatója vett részt a tenerifei Puerto de la Cruz városában szervezett tanári továbbképzésen. A kurzus a lezárások miatt már két éve halasztódott, így még nagyobb lendülettel vetették bele magukat az oktatók az Erasmus+ KA1 program keretén belül tartott ismeretek elsajátításába. Gyakorlatot szereztek a digitális technológiák alkalmazása a tanteremben című programon belül, ahol igen hasznos, a mindennapi tanítási gyakorlatban is használható alkalmazásokkal ismerkedtek meg. Mindemellett délutánonként megismerhették a festői sziget északi részének kisebb településeit, megmártózhattak az Atlanti-óceán vizében is.
Ugyanabban az időben az iskola 26 informatika ágazaton tanuló diákja 3 hetes szakmai gyakorlaton vett részt a portugáliai Braga városában. Különböző helyi cégeknél jellemzően weboldalakat fejlesztettek, ezzel is tovább növelve szakmai tudásukat. Fontos lehetősé, hogy kipróbálhatták magukat idegen nyelvi környezetben, hogyan tudják megállni a helyüket a szakmájukban.
A szakmai munka mellett kulturális programok is szerepeltek a programban. Megismerték Braga kulturális örökségét, látványosságait, templomait, beleláthattak a helyi életbe és a helyiek mindennapjaiba, a pezsgő fesztiválokba. Ellátogattak Portóba, Lisszabonba, Fatimába, Guimaraesbe, illetve a közeli óceánpartra.
Köszönet a lehetőségért az iskola vezetésének, a pályázatot elkészítő és közreműködő oktatóknak és a szervezőknek a kihívásokkal teli, izgalmas feladatokért és a változatos programokért.